2009. április 8., szerda

I. Fidelitas Közéleti Klub - Vendégünk volt a Burnout zenekar


Április harmadikán egy beszélgetés keretében vendégül láttuk a Burnout zenekar három tagját. (A dobos, Schuller Gábor elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az eseményen.)
A zenekar 2007-ben alakult, 2008-ban megnyerték a Fezen Tehetségkutató versenyt. Pénteken az új lemezükről, induló blogjukról és egy közelgő jótékonysági koncertről beszélgettünk. A koncert bevételeivel egy leukémiás kislány gyógyítását segítenék a szervezők. (Időpontja: 2009 május 2. 19.00. Helyszíne: Szabadművelődés háza, 8000 Szfvár Fürdősor 3.)

2009. január 26., hétfő

Meleg tea az otthontalanoknak


Teával és zsemlével vártuk a hajléktalanokat január huszonharmadikán a Jancsár Hotel parkolójában. A teaosztással párhuzamosan téli ruhákat is gyűjtöttünk, melyeket később a Kríziskezelő Központ munkatársainak adtunk át. Az akcióval arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy minden kicsi segítség (legyen az kedves szó, vagy tea, élelem) jól jön a rászorulóknak. A fotókat Csanády László készítette.

Köszöntő


Kedves Olvasó!

A blog segítségével bepillantást nyerhetsz a székesfehérvári Fidelitas csoport életébe, legyen szó hivatalos eseményekről, vagy éppen bulikról. Amennyiben csatlakoznál, vedd fel velünk a kapcsolatot a megadott elérhetőségek bármelyikén.

Kellemes böngészést kívánunk!